Egy bulimiás hölgy beszámolója arról, hogyan éli meg a falásrohamokat:

/, evészavar/Egy bulimiás hölgy beszámolója arról, hogyan éli meg a falásrohamokat:

Egy bulimiás hölgy beszámolója arról, hogyan éli meg a falásrohamokat:

„Mindig egyedül vagyok a falásrohamok alkalmával. Amikor a párom nálam alszik vagy én megyek át hozzá, akkor sosincs falásrohamom. Azt nagyon szégyellném előtte.
De múltkor telefonált napközben, hogy aznap mégsem tud átjönni… egyedül leszek otthon…

Amint letettük a telefont éreztem, hogy végigfut a fejemben a teljes forgatókönyv, mintha egy ismerős, százszor megnézett filmet tennék be…ilyenkor látom magam előtt, hogy hazafelé majd bemegyek a boltba, mindenfélét megveszek, amiket, amúgy persze nem szoktam, főleg csokit, chipset, kekszeket, mindenből rengeteget. Aztán mintha egy rituálé lenne, hazamegyek és mindent felzabálok. Közben arra gondolok, hogy csak nyugodtan, hiszen utána úgyis kihányom. De persze közben bűntudatom van és utálom magam. Utálom, hogy ilyen gyenge vagyok. Utálom az egészet, mert rámegy az egész este, fáj a gyomrom, néha még másnap is rosszul vagyok, alig tudok elmenni a munkába, mégis megteszem. Ez megy már évek óta, már teljesen belefáradtam.”

2019-09-30T06:39:08+00:00 szeptember 30th, 2019|bejegyzések, evészavar|
error: