Hogyan NE kommunikáljunk a túlsúlyos gyermekünkkel. I.

/, elhízás/Hogyan NE kommunikáljunk a túlsúlyos gyermekünkkel. I.

Hogyan NE kommunikáljunk a túlsúlyos gyermekünkkel. I.

Nagyon fontos témának tartom az elhízottakkal szembeni előítéleteket. A doktori disszertációm is részben ebből írtam. Gyakran meglepődöm azon, hogy mennyire nem tartják ezt fontos témának, még azok sem, akik maguk is súlyproblémákkal küzdenek évek óta és számtalan fájó megjegyzést kaptak már a testsúlyukra vonatkozóan akár idegenektől, akár az orvosuktól, de leggyakrabban a barátaiktól, családtagjaiktól.

Fontos lenne megérteni mennyire mérgező, romboló hatású és egyáltalán nem segíti elő a testsúlycsökkentést, sőt!

Nagyon sok olyan felnőtt túlsúlyos, elhízott klienssel találkozom nap, mint nap, akik gyermekkoruk óta küzdenek a testsúlyukkal.

Az alábbi cikkben először röviden összefoglaltam a kliensekkel történő beszélgetések alapján, hogy melyek azok a fájó, maladaptív mondatok, megjegyzések, amelyek negatívan hatnak a súlyproblémákkal küzdő gyermekek fogyási motivációira, testképére, önértékelésére és étkezési szokásaira. Figyelem, az alábbi felsorolás szándékosan ironikus és túlzó. Természetesen nem az a célom, hogy bárkit megbántsak vele, hanem az, hogy talán így, kicsit átforgatva ezeket az egyébként mindennapos megjegyzéseket, érthetőbbé válik, hogy miért is ennyire károsak. Utána megpróbálom leírni, hogyan is hatnak ezek a mondatok és egy következő bejegyzésben térnék ki arra, hogy akkor hogyan is érdemes kommunikálni a túlsúlyos gyerekekkel, ha azt szeretnénk, hogy sikeresen tudjanak változtatni.

 

Hogyan kommunikáljunk a súlyproblémákkal küzdő gyermekünkkel, ha azt szeretnénk, hogy hosszútávon is súlyproblémái legyenek.

  • Adjunk neki a testsúlyára, alakjára vonatkozó bántó becenevet: Dagi, Pufi, Röfi malac, Teligatya
  • Emeljük ki a túlsúlyát, mint fő, meghatározó tulajdonságát: ha esetleg van is egy okos, szép gyerekünk, azért hangsúlyozzuk a súlyproblémáját pl. „Te vagy a dagi a családban, a húgod meg a vékony.”
  • Ha mi is küzdünk súlyfelesleggel, akkor az a családi identitás meghatározásának egyik alapköve legyen: „Mi Kovács család, már csak ilyen kövérek vagyunk”, „A mi családunkban mindenki ilyen kövér.” (bár ezzel az összetartozást, közös identitást is sugalljuk, valójában azt is üzenjük, hogy ő ne akarjon kilógni a családból)
  • Sugalmazzuk azt, hogy ez egy determinált probléma: „Te olyan nagyanyád fajta van, ő is egész életében a kilóival küszködött” (tehát te is azzal fogsz)
  • Hangsúlyozzuk, hogy ez egy nagyon-nagyon fontos probléma, ami minden egyéb jellemzőt felülír: „Ha nem fogysz le, nem fogsz kelleni senkinek”, „Pedig olyan szép lennél, kár hogy kicsit duci van” (tehát akkor már szép sem lehetsz).
  • Ha esetleg elfeledkezne róla, emlékeztessük gyakran, lehetőleg öltözködés és étkezések idején: „Most már komolyan próbálj meg lefogyni!” (de lehetőleg nem sokkal ezután a mondat után kínáljuk meg a kedvenc sütijével!), „Ne vedd fel ezt a ruhát, nem megfelelő hozzá az alakod”
  • Látványosan aggódjunk a testsúlya miatt: „Jaj, kislányom, hát mi lesz így veled”. Jó kapsz még egy szelet sütit, de nem szívesen” (közbe sóhajtozzunk)
  • Próbáljuk meg olyan dolgokkal motiválni, ami általában egy felnőttet sem mozgat meg igazán: „Edd meg, mert sok benne a vitamin/magas a rosttartalma/antioxidáns tartalma” (Ezek mind rendkívül motiválóak egy 10 év körüli gyermek számára) vagy „Ne edd meg, mert sok benne a cukor/kalória/koleszterin/transzzsírsav”

A fenti példák túlzónak, szélsőségesnek tűnhetnek, de valójában mindennaposak. Ráadásul nem is elvetemült, gonosz szülők mondanak ilyeneket. Egész egyszerűen a jó szándék vezérli őket, aggódnak amiatt, hogy a gyermekük elhízik. Egyrészt egészségügyi okok miatt, másrészt, mert a mai társadalom lipofób, tehát negatívan viszonyul a túlsúlyhoz, elítéli azokat, akiknek súlyproblémái vannak. Ez a fajta kommunikáció hangsúlyosan igaz azokra a szülőkre, akik korábban vagy akár jelenleg is küzdenek a kilóikkal vagy bántották, csúfolták őket gyermekkorukban. Ilyenkor általában motiválni szeretnék a szülők a gyermeküket, hogy nekik ne kelljen ezzel a problémával küzdeniük, azonban az ilyen kommunikáció általában nem hozza meg a várt eredményt.

Ennek az eredménye általában az, hogy idővel nem csökken, hanem nő a túlsúly mértéke. Ennek részben természetesen a helytelen életmód, egészségtelen táplálkozás és mozgáshiány az oka, de van egy hangsúlyos pszichés része is.

A fenti mondatok hatására általában a túlsúlyos gyerekekben rengeteg frusztráció keletkezik a testsúlyuk, testképük miatt. Internalizálják (elfogadják és belsővé teszik) a kívülről érkező mondatokat. Elkezdik csupán a testsúlyuk mentén értékelik önmagukat. És az bizony rendkívül kockázatos. Mert gondoljunk csak bele, ha én jórészt csak a külsőm alapján határozom meg önmagam értékességét, akkor a kilóknak valóban óriási súlya és a fogyásnak pedig hatalmas tétje van. Ha fogyok, akkor értékes, szerethető, sikeres ember vagyok, de ha nem, akkor értéktelen, elutasított, vesztes. Ezt gyakran a felnőttek is így élik meg, a gyerekek és különösen a serdülők pedig még inkább.

Fontos látni, hogy minél inkább elutasítja valaki önmagát és a testsúlyát, annál drasztikusabb, egészségtelenebb testsúlycsökkentő módszert választ, amelyek mellett nem lehet hosszútávon elköteleződni, így ezeknek a következménye a gyors visszahízás vagy evészavar kialakulása.

Ráadásul minél fiatalabb korban kezd el valaki diétázni, annál rosszabb a kapcsolata az ételekkel, étkezésekkel. Gyakran azt éli meg nem tudja megtalálni a mértéket, nem tudja mikor lakott jól, mikor éhes, az ételeket besorolja félelmetes, hizlaló (ellenben nagyon-nagyon szeretett) és biztonságos, „fogyasztó” (és kevésbé kedvelt) ételek csoportjába. Az étkezés egy bűnös élvezetté válik. Alapelv: „ami ízlik, az biztos hizlal”

Aki utálja önmagát és a testsúlyát az gyorsan akar, sokat fogyni, hiszen ami most van, az elfogadhatatlan. Koplal, rengeteget edz, ami túlevéshez vezet. Amit lead egy ilyen diéta során, hamar visszaszedi, meg egy kis ráadást is. Minél több sikertelen diétán van túl valaki, annál inkább úgy vág bele a következő diétába, hogy csinálja, csinálja, de valójában már maga sem hiszi, hogy sikerülni fog. Így összességében kialakul egy szélmalomharc, ahol egyre magasabb testsúlyról, egyre reményvesztettebben igyekszik az addigra felnőtté vált személy fogyni.

2019-10-01T07:15:44+00:00 szeptember 30th, 2019|bejegyzések, elhízás|
error: