Elhízás 2018-06-05T16:07:32+00:00

Elhízás

Még soha nem volt ennyi eszközünk és lehetőségünk a testsúlyunk és a testünk karbantartására (pl. fogyasztótabletták, fitnesztermek), ennek ellenére egyre több és több ember küszködik túlsúllyal…

Ez az alapvető ellentmondás arra hívja fel a figyelmet, hogy talán nem a jó helyen keressük a súlyproblémáink hosszútávú megoldását.

Félreértés ne essék: a testsúlyunk alapvetően az energia-egyensúlyunktól függ. Ha több energiát viszünk be, mint amire szükségünk van hízni, ha kevesebbet viszünk be, akkor pedig fogyni fogunk.

De vajon miért nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek hangzik?

Sokáig úgy gondolták az alapvető ismeretek hiányával van a baj. Hogyha majd tudjuk, mit kell (t)enni, az elegendő lesz a változáshoz. Látható, hogy ez nem így van.

Manapság már egyfolytában csak az egészséges táplálkozás és életmód fontosságáról hallunk. Rengeteg az információ.

Talán már túl sok is.

A fitness, wellness ma virágkorát éli, a testsúlycsökkentésre és az egészségmegőrzésre számos iparág épült. Ennek megfelelően a legtöbb ember újabb és újabb módszereket, eszközöket próbál ki, azonban ezek csak ideiglenes segítséget nyújtanak. Rengeteget foglalkozunk azzal, hogy mit eszünk, mennyit edzünk, hány kilót mutat a mérleg, de elfeledkezünk a lényegről…. saját magunkról.

Pedig a legtöbb esetben a kialakult súlyfelesleg és sikertelen fogyókúrák mögött LELKI OKOK állnak. A berögzült, rossz étkezési szokások megváltoztatásának a nehézségei, az önérvényesítési és kommunikációs nehézségek, az alacsony önértékelés, a kapcsolati problémák, a túlzott megfelelési igény, a folyamatos, kezelhetetlen és kontrollálhatatlan stressz mind-mind alapvető szerepet játszanak a súlyproblémák kialakulásában és fennmaradásában.

Amíg nem ezekre a lényeges dolgokra, hanem csak a felszínre koncentrálunk, addig nem érhetünk el tartós változást!

A klienseim nagy része úgy jön hozzám, hogy már számtalan fogyókúrás módszert kipróbált, az akupunktúrától elkezdve a divat diétákig.

A legtöbben csalódottak és belefáradtak az örökös fogyókúrába és abba, hogy elégedetlenek magukkal.

Ismerős neked is az alábbi gondolatmenet?

„Ildikó, higgye el, hogy nekem már semmi újat nem tud mondani az egészséges táplálkozásról. Csak azt nem értem, hogy akkor miért nem megy? Miért a csokit eszem és nem a répát, amikor ideges vagyok? Ha tudom, hogy este nem kéne sokat ennem,akkor miért nem bírom ki, hogy mikor hazaérek a munkából, ne egyem ki a hűtőt vagy ne rendeljek egy pizzát? Amikor eldöntöm, hogy diétázom, néhány órával később miért tűnik mégis olyan jó ötletnek egy tábla csoki? Higgye el, ilyenkor nagyon kreatívan győzöm meg magam arról, hogy nekem igenis szükségem van erre a kényeztetésre. Általában azért, mert megérdemlem vagy, mert stresszes napom volt vagy, mert fáradt vagyok, néha meg már CSAK ÚGY. 

És ilyenkor persze borul a terv, abban a pillanatban nem érdekel, hogy nem jön rám a tavalyi nadrágom, és nekiállok enni. Már közbe bűntudatom van, de a „most már úgyis mindegy” alapon még elpusztítok egy-két dolgot a hűtőből. Arra gondolok, hogy még jó is, hiszen így nem lesz ott holnaptól a kísértés. Mert már evés közben eldöntöm, hogy holnaptól minden más lesz!!!! Jobban fogom akarni, erősebb és kitartóbb leszek! Ez a gondolat evés közben valahogy megnyugtat, csökkenti a bűntudatom.

Aztán holnap új nap kezdődik. Lelkes vagyok és elszánt. Délig szuper vagyok. Alig eszem, szinte csak csipegetek, mint egy kismadár. Már majdnem, hogy büszke is vagyok magamra. Aztán délután rám tör egy érzés, hogy ennem kell. Néha már napközben is eszembe jutott, mikor ebéd után éhes maradtam, mikor a többiek leszaladtak a büfébe, én meg nem mentem, mikor egy hiba miatt újra kellett csinálnom az egész délelőtti munkám. De kitartottam.

Aztán ahogy hazafelé tartok, érzem, hogy megint feladom. Hogy beleengedem magam az érzésbe. Az agyam pörgeti az érveket, miért is érdemlem meg azt a péksütit, én meg már hagyom. Beállok a sorba, még van bennem egy kis ellenállás. De végül megveszem. És akkor meg már ételt ugye nem dobunk ki? Mire hazaérek, már eltervezem, miket fogok még megenni. Hiszen már úgy is mindegy. És majd holnap úgyis újra kezdem…

De higgye el, nekem ez így nem jó! Rosszul esik, hogy évről évre egyre kövérebb vagyok és látni, hogy nem érek el eredményt. Hogy ez egy kudarc. Hogy egyre több ruhát őrizgetek. Őrizgettem a 38-as ruháimat, hogy majd belefogyok. Most örülnék, ha a 40-eseket fel tudnám venni.

Már annyit fogyókúráztam, hogy nem is merem mondani senkinek, hogy ismét belevágtam, mert úgy sem hisznek bennem. Sőt, már azt hiszem, én sem hiszek magamban.”

A legtöbb, évek óta túlsúllyal küzdő ember, már rég elfelejtette, hogyan kell NORMÁLISAN enni. Az életében a szigorú diéta és a kontrollálatlan evés szakaszai váltják egymást. De ha a gyakorlatban éppen nem is fogyókúrázik, azért gondolatban mindig foglalkozik a kérdéssel, hogy FOGYNI KÉNE.

Hogy milyen jó érzés lenne, ha azt mondanák róla „Na lám, három gyerek után is milyen csinos maradt!”; Ha nem úgy különböztetnék meg a másik Judit nevű kolléganőjétől, hogy ő a „kövér Judit”.

Ha a szülei nem mondanák minden hétvégén, mikor hazautazik, hogy „Kislányom, ilyen kövéren nem fogsz kelleni senkinek”

Így aztán ismét nekirugaszkodik egy újabb napnak, amikor minden más lesz, mert majd most erősebb lesz.

Aztán persze nem lesz.

Ez a nap is olyan lesz, mint a többi. Mert szembejönnek ugyanazok a mindennapi konfliktusok, stresszhelyzetek, rossz szokások, szorongások és frusztrációk, amelyeket nem tud megfelelően kezelni és amikor mindig ugyanahhoz a gyors és könnyű megoldáshoz nyúl: az evéshez.

Úgy gondolom, a SIKERES és TARTÓS FOGYÁSHOZ nem lehet megspórolni azt az IDŐT és MUNKÁT, ami ahhoz kell, hogy megértsük és megváltoztassuk a súlyfelesleg hátterében álló LELKI OKOKAT. Aki mindig egy újabb csodamódszertől várja az eredményt, az nem meri elhinni, hogy a MEGOLDÁS igazából benne van.

 Az, hogy kinek mely terület okozza leginkább a nehézséget és mi áll a súlyfelesleg kialakulásának hátterében, teljesen egyedi és változó, ezért nem lehet általános érvényű, instant megoldásokat sem kínálni.

Most csak röviden említenék meg néhány fontosabb területet.

A túlsúly kialakulásában szerepet játszó tényezők

Az elhízás kialakulásában számos tényező játszik szerepet. A genetikai alapú elhízás-formák viszonylag ritkák, többségében a helytelen életmód, a rossz környezeti hatások, valamint a személyiségbeli tényezők állnak a súlyfelesleg hátterében.

A szülők és a családi környezet szerepe

A gyermek életében a szülőknek kapuőr funkciója van. Ez azt jelenti, hogy kezdetben a szülők szűrik meg, hogy mely ingerek és milyen mértékben érik a csecsemőt. A táplálkozás esetében például a szülők (és főként az édesanya) dönti el, hogy a gyermek milyen ételekkel, élelmiszerekkel találkozik az élete első néhány évében. Hiszen ő az, aki eldönti, hogy egyáltalán milyen ételek legyenek otthon, milyen élelmiszereket vásárol és azokból milyen ételeket készít. Az ideális az, ha a gyermek az otthon lévő ételek, élelmiszerek közül viszonylag szabadon választhat, mert mindegyik egészséges. Ha már kiskorában megismeri a zöldségek és gyümölcsök természetes ízét, zamatát és azok a mindennapok szerves részét képzik.

A szülők általában nagyon odafigyelnek (néha kicsit túl görcsösen is) a hozzátáplálás időszakában arra, hogy mit és milyen formában kínálnak a csecsemőnek. Aztán valamiért 2-3 éves kora táján sok gyermek már egy az egyben ugyanazt és ugyanúgy elkészítve fogyasztja, mint a felnőttek. Pedig még ebben az időszakban is oda kell figyelni az élelmiszerek só és cukortartalmára, a tápláló, napi többszöri étkezésre.

Az, hogy a gyermek mit fog szeretni a későbbiekben erőteljesen megalapozza ez a kezdeti időszak. Ha az édesanya főz, számos ételféleséget, zöldséget és gyümölcsöt, tejterméket stb. kínál a gyermekének, akkor ő ezeket a változatos és természetes ízeket fogja megszokni és keresni. Ha azonban már kisgyermek korában megszokja a félkész és készételek erőteljes fűszerezését, a gyorséttermi ételeket és a bolti édességeket, akkor pedig ezekre az ízekre fog vágyni. Nem az a probléma, ha alkalmanként a gyermeknek pizzát vagy édességet kínálunk, de ha lehetőségünk van rá, mi magunk készítsük el ezeket.

Az ételek minősége és mennyisége mellett fontos tényező az étkezések gyakorisága, azok ritmusa is. Veleszületetten érzékenyek vagyunk a szervezetünk éhség és telítettség jelzéseire és azt a csecsemő sírással vagy az evés abbahagyásával jelzi is a szülő számára. Ha erre az édesanya válaszkészen reagál, azzal egy jó alapot tesz le gyermeke számára az egészséges étkezési szokások kialakításában. A későbbiekben is fontos, hogy természetesen határok között, de rugalmasan reagáljunk a gyermek igényeire (pl. nem kell mindig mindent az utolsó falatig megenni).

Azt tapasztalom, hogy a gyermekkori étkezési problémák mindennaposak. Sok szülő aggódik, amiért gyermeke válogatós vagy ellenkezőleg, túl sokat eszik és túlsúlyos. A legjobb szándék ellenére sok szülő még rá is erősít ezekre a problémákra és az étkezések körül egyfajta játszma alakul ki. Tipikus időszak erre a 2-4 éves kor körüli időszak, amikor a szülők arról számolnak be, hogy az eddig olyan jól evő gyermek, hirtelen dacos és válogatós lesz. Egyrészt ez az önállósodással együtt járó természetes folyamat, az azonban, hogy hogyan reagálnak erre a szülők, meghatározó lehet.

Ha úgy érzi, egyedül nem tud megküzdeni ezzel, ha már előre szorong az étkezésektől, már túl van a könyörgésen, ígérgetésen, büntetésen, fenyegetésen, akkor érdemes ezt egy szakemberrel legalább egyszer átbeszélni és a segítségével szemléletmódot váltani és „taktikát módosítani”.

Szintén fontos téma az evés, mint nevelési eszköz alkalmazása. Ahogy ezt mindig elmondom, itt is megemlíteném, hogy NEM BAJ, HA AZ EVÉS ÖRÖM ÉS JUTALOM. Egy szép évvégi bizonyítványt vagy sikeres fellépést érdemes megünnepelni valamivel, ahol többek között helyet kaphat az étkezés is. De ne legyen jutalom a csoki, ha megeszi a főzeléket, mert ezzel csak azt érjük el, hogy a főzelék még rosszabb, a csoki még kiemeltebb szerepet kap a gyermek étkezésében. Ne legyen a büntetés eszköze sem pl. „Ha nem eszel meg mindent a tányérból, nem mehetsz játszani!”. Ezzel szintén csak azt érjük el, hogy az egyébként sem kedvelt ételt még inkább kerülni fogja.

A szülők gyakran a gyermekük étkezésére, öltözködési szokásaira vagy a külsejére tett negatív megjegyzésekkel is hozzájárulnak a gyermekük rossz étkezési szokásaihoz, az evéshez való negatív hozzáállásukhoz és a testi elégedetlenséghez. Nem azzal van gond, ha őszintén megmondjuk, ha valamilyen ruha nem előnyös a számára, vagy ha nem engedjük meg neki, hogy megegye az egész csomag csokis kekszet. Az a gond, ha a külsejére vagy az étkezési szokásaira tett megjegyzések mindennaposak lesznek. Ha nem a ruha az előnytelen, hanem az ő alakja. Ha bántó beceneveket használunk. Ha a szavainkkal és a tetteinkkel ellentmondóan kommunikálunk (pl. megjegyzést teszünk rá, hogy milyen kövér, majd megkínáljuk egy süteménnyel). Ezek a megjegyzések, visszajelzések azért meghatározóak, mert a gyermek még nem kérdőjelezi meg a szülő szavainak a hitelességét. Ha a szülő azt közvetíti a gyermeke felé, hogy ő rossz és értéktelen, akkor ő ezt tényként fogja elfogadni és a személyiségébe beépíteni.

Ami még az eddig említett tényezők mellett talán még fontosabb, az a szülő modell nyújtó szerepe.

Mondhatunk bármit, ha mi nem aszerint cselekszünk. Ha nem engedjük meg neki, hogy megegyen egy csomag gumicukrot, mert egészségtelen, de este a TV előtt befalunk egy csomag chipset. Ha folyton elégedetlenkedve méregetjük magunkat a tükör előtt, de elvárjuk, hogy fogadja el magát. Ha napközben csak salátát eszünk, hiszen diétázunk, de este kifosztjuk a hűtőt. Ezzel a viselkedéssel a gyermek azt tanulja meg, hogy az evés egy nehéz dolog, amit állandóan kontrollálni kell. Pedig AZ EVÉS TERMÉSZETES ÉS ÉLVEZETES, az életünk egy fontos része. Az ételekkel tápláljuk a testünket azért, hogy egészségesek legyünk.

Amikor a gyermekük súlyproblémáival felkeresnek a szülők, mindig foglalkozom a szülők étkezési szokásaival, az evéshez és a testükhöz fűződő attitűdjeivel is, hiszen a gyermek ezeket követi automatikusan.

De a család étkezési szokásai sokat elárulnak a család működési dinamikájáról, kommunikációs stílusáról is. Az evés fontos szeretet nyelv. Tápláljuk a gyermekeinket, a vendégeinket ízletes ételekkel kínáljuk, így kifejezve mennyire örülünk a látogatásuknak. A nagymamák szintén finomabbnál finomabb ételekkel, édességekkel várják a hétvégére odalátogató unokáikat.

És ez így van jól!

Akkor van gond, ha a szeretet kifejezésének legfontosabb eszköze lesz az etetés. Amikor a gyerek csokit kap, azért mert rossz jegyet kapott és rossz kedve van, ahelyett, hogy szavakkal vigasztalnánk meg. Amikor egy veszekedés után süteményt sütünk neki, ahelyett, hogy átbeszélnénk a konfliktus okát. Ilyenkor az etetés pótolja a kommunikációs hiányosságokat.

Obezogén környezet és a média hatása

A szülői hatások mellett a mai fogyasztói társadalom is kedvez a súlyproblémák és a testi elégedetlenség kialakulásának.

A mai obezogén (elhízásra hajlamosító) környezetben ember legyen a talpán, aki nem csábul el. Az élelmiszerreklámok, a folyamatos akciók, a családi és XXL-es kiszerelések, az egymásba érő gyorséttermek, pékségek és élelmiszerüzletek mind-mind fogyasztásra csábítanak. Azok a leginkább veszélyeztetettek, akik inkább KÜLSŐ KONTROLLAL rendelkeznek. Ők általában nem a szervezetük jelzéseire reagálva étkeznek, hanem akkor, amikor éppen idő van, ha valaki megkínálja őket vagy megérzik a friss péksütemény illatát a bolt mellett elhaladva…

Mindezen ingerek és csábítások ellenpólusaként a mai szépségideál az aszkéta, a csábításnak ellenálló, karcsú testideál. Ez érthető is, hiszen egy olyan jóléti társadalomban, ahol szinte mindenki számára korlátlanul elérhetőek az élelmiszerek és a technikai vívmányok segítsége révén egyre kevesebbet kell mozognunk a karcsú és izmos test lényegében az erőt és kitartást képviseli.

Manapság tehát azok a személyek képviselik a sikert, akik a kísértések ellenére képesek tudatosan kontrollálni a testsúlyukat és karcsúak és izmosak tudnak maradni.

A média is azt sugallja: ma a FIATALSÁG, SZÉPSÉG és JÓ ALAK a legfontosabb érték, amelyre mindenkinek kötelessége törekedni.

Ennek megfelelően ma egy többdiplomás, családos, vezető pozícióban dolgozó nő is sikertelennek érezheti magát, ha súlyfeleslege van…

A mai világban tehát túlsúlyosnak lenni, egyértelműen hátrányt jelent. Bizonyított, hogy az elhízott emberek diszkriminálva vannak a foglalkoztatásban, az egészségügyben és az oktatásban, de a médiában és a közeli interperszonális (baráti, családi) kapcsolatokban is. Számos elhízott személy számol be arról, hogy leggyakrabban a családtagjaik felől érik őket gúnyos és bántó megjegyzések. Az ilyenfajta megjegyzések azonban nem ösztönzik fogyásra a túlsúlyos személyt! Sőt minél több ilyen megjegyzés éri az adott személyt a közvetlen környezetéből, annál nehezebben küzd meg a súlyproblémáival! A szeretett és fontos személyektől érkező negatív megjegyzések és célzások következménye az alacsony önértékelés, a testi elégedetlenség és önvádlás, majd az ennek a talaján kialakuló drasztikus és sanyargató diéták és „életmódváltások”. A túl szigorú diéták eredménye pedig általában nem a fogyás, hanem a falásroham és a további súlynövekedés. Ebből a fajta önrontó körből néha nehéz egyedül kiszállni.

Egyéni érzékenység

A negatív környezeti hatások ellenére szerencsére nem mindenkinél alakulnak ki pszichés problémák. Mindenki szembesül a mai szépségideálokkal, mindenki látja a reklámokat és a tv műsorokat, de nem mindenkire vannak ezek ugyanolyan hatással.

Miért van az, hogy valaki ÉRZÉKENYEBBEN reagál ezekre a hatásokra, mint mások?

A korábban tárgyalt családi minták és társadalmi tényezők mellett az egyéni tulajdonságoknak is kiemelt szerepe van.

Akire jellemző az alacsony önértékelés, az értéktelenség érzése, a testi elégedetlenség, az önérvényesítési és kommunikációs nehézségek, az alacsony megküzdési kapacitás, a kognitív torzítások, a magányosság vagy a túlzott megfelelési igény, ők általában fogékonyabbak a média által meghatározott értékek és ideálok elfogadására és arra, hogy ezeknek az ideáloknak a mentén értékeljék saját magukat.

Érzelmek és szükségletek kifejezésének zavara

A túlsúlyos emberek körében gyakori probléma az érzelmek és szükségletek kifejezésének zavara. Mindenáron igyekeznek megfelelni a környezetük elvárásainak, akár a saját szükségleteik és igényeik háttérbe szorításával is. Gyakran jellemzik magukat simulékonynak és konfliktuskerülőnek, ami magyarul azt jelenti, hogy nem merik felvállalni a saját negatív érzéseiket vagy szükségleteiket. Néha még maguk előtt sem. Gyakran tapasztalom az ülések során, hogy a túlsúlyos személy megfogalmaz egy teljesen jogos negatív érzést (pl. megbántottságot) egy családtagjával szemben, majd bűntudatosan hozzáteszi, hogy egyébként szereti és olyan jó ember és hálás érte, amiért elviseli őt. Természetesen! Attól, hogy pillanatnyilag rosszul esett a másik viselkedése, még nem jelenti azt, hogy nem szereti az illetőt. De ezeket az érzéseket be lehet vallani és fel lehet vállalni legalább saját magunk előtt.

A túlsúlyos személyekre gyakran jellemző, hogy a sérelmeiket inkább lenyelik, konfliktushelyzetben inkább engednek a „békesség kedvéért”. De ezzel az a gond, hogy ezeket a ki nem mondott sérelmeket gyakran évekkel később is magukkal hordozzák, a konfliktusok pedig nem oldódnak meg.

A probléma hátterében gyakran az áll, hogy attól félnek elveszítik a másik szeretetét, ha kifejezik a negatív érzéseiket. Ez főleg akkor jellemző, ha gyermekkorában azt tanulta meg, hogy a kellemetlen vagy rossz érzések nem felvállalhatóak.

Negatív gondolkodási minták

Valamilyen szinten mindenkire jellemzőek az ún. kognitív torzítások. Amikor egy helyzetet nem megfelelően értékelünk, torzított szűrön keresztül tekintünk rá, s ez negatív irányba befolyásolja az érzéseinket és így a helyzetre adott reakciónkat is.

A gondolkodási mintáink és torzításaink meghatározhatják azt, hogy mennyire vagyunk kitartóak a céljaink elérésében, hogy mennyire tudunk megfelelően reagálni egy negatív helyzetben, de akár azt is, hogy egy pozitív eseménynek mennyire tudunk örülni. Például, ha valaki néhány hét fogyás után átmenetileg azt tapasztalja, hogy nem csökken a testsúlya és úgy gondolja, azért van, mert neki ez úgysem megy és kár a gőzért, akkor feladja és visszatér a korábbi étkezési szokásaihoz (és súlyához). Ha viszont egy folyamat egy állomásaként tud tekinteni a helyzetre és úgy gondolja, hogy már fogyott 6 kilót és ez a megtorpanás átmeneti, akkor valószínű átlendül a nehézségen és tovább fog fogyni. Ugyanígy, ha valaki egy jelentősebb súlyvesztés (pl. 15-20 kg) után is úgy gondolja, hogy mivel továbbra is van rajta felesleg, ezért nem éri meg „kínozni” magát, inkább akkor „élvezi az életet”, az szintén feladja és visszafogja szedni a leadott kilókat. De ha tud örülni az addig elért eredménynek, a befektetett időnek és energiának, akkor úgy fogja gondolni, hogy megérte és érdemes folytatni a megkezdett utat.

Van, amikor a kognitív torzítások, az élet számos területét áthatják (pl. a munkában is hamar elkeseredik, ha valami nem sikerül), de az is előfordul, hogy egy egyébként kitartó, sikeres személy csak a fogyás terén ilyen bizonytalan.

A sikeres fogyás érdekében érdemes feltárni és megváltoztatni ezeket a berögzült gondolkodási mintákat. Ez általában nem egy-két alkalom, hanem egy hosszabb folyamat, tudatos munka eredménye.

Legutóbbi bejegyzések az elhízással kapcsolatosan

Mi lesz, miután lefogytam?

Kategóriák: bejegyzések, elhízás|

A sikeres fogyás után általában két dolog szokott történni: Miután elérte az első súlycélt, még tovább szeretne fogyni. Elfelejti élvezni az elért eredményt és az ahhoz vezető önismereti utat. Továbbra is elégedetlen „csak még öt kilót” szeretne fogyni. Örömében elkezd újra enni. Az elért siker hatására elkapja a „Hu de [...]

error: